A világgazdasági válság miatt egyelőre nem számíthat jelentős többletbevételre az ágazat, így a hatékonyságnövelés lehet a túlélés kulcsa 2025-ig, ugyanakkor a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) célja, hogy az állami kiadások növelése mellett a közellátásban biztosítsák a gyógyító tevékenységet, hogy a lakosság ne a magánszolgáltatóknál legyen kénytelen megfizetni azt.
A mesterséges intelligencia, illetve a robotsebészet gyógyításban, oktatásban és kutatásban betöltött jelenlegi és jövőbeli szerepét vitatták meg a Debreceni Egyetemen rendezett szakmai fórumon.
A The British Medical Journal folyóiratban április 10-én jelentek meg a Pekingi Egyetemi Klinika klinikai vizsgálatának eredményei. A kutatók azt értékelték, hogy a szülés után adott alacsony dózisú eszketamin javítja-e a szülés utáni depressziót a szülés előtt már depresszióban szenvedő nőknél.
Nem zárunk be kórházat - ismételte el háromszor is a Magyar Kórházszövetség XXXVI. Kongresszusának pénteki zárónapján Takács Péter egészségügyi államtitkár, aki mintegy két órán keresztül válaszolt a szakma részéről felmerülő kérdésekre.
Az átlagfinanszírozás védőernyője alatt az intézményeknek lehetőségük lett volna az akut pénzügyi problémáik rendezésére, de ezt az ötletet az országos kórházi főigazgató, Révész János nem tudta elfogadtatni az ágazatvezetéssel.
A Magyar Kórházszövetség mintegy 860 fő részvételével tartja ma kezdődött, XXXVI. kongresszusát Mátraházán. A kongresszust megnyitó közgyűlés a magyar kórházak kihívásairól szóló állásfoglalást adott ki.
Ha egyetlen egészséges növényi olajat kellene megnevezni, a többség valószínűleg az olívaolajat említené. De mitől különleges – ha egyáltalán az – az olívaolaj?